2008. május 4., vasárnap

after erasmus

Most, hogy már sok ismerősöm, vagyis inkább jóbarátom van a világ különböző részein, bárhová utazok, mindenhol van kit meglátogatnom:) Hihetetlen jó érzés!
Az első ilyen utam Prágába vezetett, ahol Marekkel, a cseh fiúval futottunk össze két hosszúra sikeredett este erejéig. Jó volt újra látni egymást, csak kicsit furcsa érzés volt, hogy nem a megszokott helyen és környezetben vagyunk. Rengeteget bolyongtunk Prága utcáin egész éjszaka egy-egy üveg cseh sörrel a kezünkben, nagyokat beszélgetve, nosztalgiázva, nevetve... Most egészen máshogy telt ez a pár óra együtt, mint azelőtt, azthiszem kicsit máshogy is megismertük egymást és ez csak szorosabbra fűzte barátságunkat:)
A következő utam Olaszországba fog vezetni, pontosabban Milánóba és Torinóba, ahol meglátogatom a kedvenc olasz fiúimat;) Brunot, Robertot, Tomassot, Mimmot és persze Daylightot, aki egy olasz lány, de a szülei ezzel a szép névvel áldották meg:)

Marekkel -na zdravi!-

Now I have a lot of really nice friends in the different parts of the world, and wherever I travel, I can visit someone everywhere:) It's an amazing feeling!
My first trip where I've visited Marek, the Czech guy, was in Prague. It was very nice to meet each other again, but a bit strange because it wasn't the usual place and environment. We were walking a lot with a bottle of Chech beer in our hands in the streets of Prague during the night. We had nice conversations with nostalgia to Eindhoven and a lot of fun of course... These hours we've spent together were different from that time we spent in Eindhoven. I think we got to knew each other in an another order what made our friendship closer:)
My next trip is gonna be to Italy, exactly to Milan and to Torino, where I'm going to visit my favourite Italian guys;) Bruno, Roberto, Tomasso, Mimmo and Daylight of course, who is an Italian girl, but her parents gave her this beautiful name:)


a vár


St. Vitus

Sárkányölő Szent György a Kolozsváry testvérektől

....és a Károly híd hangulata

2008. április 23., szerda

the end? -ok, NOT!!!!






vége lett. mint egyszer mindennek. igen, már itthon vagyok 3 hónapja és nem most akartam befejezni ezt az oldalt, de így alakultak a dolgok. az időhiány meg minden, ahogy ez lenni szokott... persze azt mondjuk erre hogy arra van időnk amire szánunk, nos hát akkor most jött el az ideje, hogy szánjak rá időt. bár három hónap után már nem olyan; talán kevésbé szomorú lezárni valamit, mert már talán lezártam magamban. talán. talán nem. nem is tudom le kell-e zárni... ez olyan mindig-is-benned-van-érzés, ami sose múlik el. olyan életed-egyik-legmeghatározóbb-szakasza, ami sok változást eredményez az életedben, amit lehet hogy mások is látnak valamennyire, de igazából te érzed csak. nem tudod elmondani, átadni, hiába próbálod, talán nem is érdekli a többieket annyira, amennyire hitted, talán nem is akarják átélni, mert nem is tudják, mert csak én tudom, mi tudjuk, akik ottvoltunk. mi ismerjük az első közös perceket, a rácsodálkozást, az első ismerkedéseket, közeledéseket, beszélgetéseket, nehézségeket, amik később csak poénok tárgyává váltak, az ismerkedést az idegennel, a furcsaságokat az újban, egymásban, egymás világában, aztán az elfogadást és a megszokást. elszakadást az otthontól, otthoniaktól, határtalan örömet, boldogságot s egyúttal csalódást és mélypontot. a sok-sok utazást, élményt, partyt, táncot, sört, csokiszökőkutat, dutch lightot, Hollandia színeit, hangjait, a sok idegen mosolyt, melyek bearanyozták a mindennapokat, az egyre szorosabbá váló barátságokat, öleléseket, beszélgetéseket, vitákat, a közös munkát, s az előszelét annak hogy egyszer végetér, haza kell menni és addig még minden pillanatot ki kell használni. s a sok csodát, a beteljesült álmokat, vágyakat, mindazt ami a korábbi hónapokban nem történt meg; beteljesült az utolsó egy héten. minden. és az utolsó közös éjszakát, a vacsorát, a virágot, a fagyit kávéval, a legszebb beszélgetést a legnagyszerűbb emberekkel, a támogatást, szurkolást, az öleléseket, azokat az igaziakat, az utolsó mosolyokat és nevetéseket, a "légy erős"-eket, "csak ne sírj"-akat. az utolsó miérteket, azt hogy soha de soha nem felejtjük el egymást , hogy köszönöm, hogy jó volt, az utolsó Tu Cafét csak neked, az utolsó csalódást és a könnyeket. azt a sokat. amikor rájössz hogy ennyi volt és magadra maradsz és valahogy el kell fogadnod mindezt. mert egyszer minden végetér, legalábbis aztmondják. de én ezt nem hiszem. mert bennem örökre megmarad és tudom, hogy nemcsak bennem. mert mindez nem múlhat el csak úgy, még hosszú idő után sem. mert egész életünkre kihat. mert valami megváltozott. kinyílt a világ, ránk vár hogy felfedezzük.
nem vagyok szomorú, nem is voltam és nem volt nehéz visszajönni, mert tudom, hogy a világ sok különböző pontján van valakim, aki néha rám gondol, mesél rólam, s én rá gondolok és mesélek róla és ilyenkor újra együtt vagyunk. és aztán majd látjuk is egymást mert már kitágult a világ és nem félünk semmitől, mert bármire képesek vagyunk, csak el kell döntenünk és véghez kell vinnünk.
köszönöm. mindenkinek.

http://www.youtube.com/watch?v=UpgkG4TIyvE&feature=related



2008. február 1., péntek

Utrecht, Campus


a könyvtár épülete - fekete, fény(fehér), piros









az auditórium épülete








orange house




Roberto


Julia

és Elina az új találmánnyal: papír kávéscsésze




és akiket mindenki fotóz...:)